Újdonságok

Új tartalom!

2012.08.01 19:42
Új tartalom jelent meg! Látogassátok sűrűn! Irány a kisokos-nagyokos.webnode.hu/allatok/!

Megjelenés

2012.08.01 19:31
Weboldalam ma új megjelenést kapott!!!! Használjátok egészséggel!   Üdv: Szerkesztő

 

Üstökös

Hely: Világegyetem

Forrás: Wikipedia

Az üstökös olyan kis Naprendszer-beli égitest, mely a Nap körül kering, és a Nap közelébe érve kómája és a csóvája fejlődik  — mindkét jelenség legfőbb oka az üstökösmagot érő napsugárzás. Maguk az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig terjed.

Az üstökösök törmelékből álló csóvát hagynak maguk után. Ha az üstökös keresztezi a Föld pályáját, azon a ponton, ahol a Föld áthalad a csóva törmelékhalmazán, meteorzápor keletkezhet.

2 részből áll:

Az üstökösmagok mérete 100 méter és több mint 40 kilométer között mozog. Gyakran „piszkos hólabdának” nevezik, bár a friss megfigyelések száraz, poros vagy sziklás felszínt mutattak, ami arra utal, hogy a jég a kéreg alatt rejtőzik (lásd Vita az üstökösök összetételéről). Az üstökösmagok meglehetősen szabálytalan alakúak, sima és durva felületek, benyomódások, hegygerincek, dombok, becsapódási kráterek és robbanási tölcsérek egyaránt előfordulhatnak, mivel tömegük (és így gravitációjuk) nem elégséges a gömbalak kialakulásához. A mag szerkezete porózus, térfogatának 60%-a (vagy annál is több) lehet légüres tér.

A külső Naprendszerben az üstökösök fagyott állapotban maradnak, és kis méretük miatt rendkívül nehéz őket a Földről észlelni (bár a Kuiper-övben néhány üstökösmagot sikerült megfigyelni). Ahogy egy üstökös megközelíti a belső Naprendszert, a napsugárzás hatására a víz, a megfagyott gázok és más illékony anyagok párologni kezdenek és kiáramlanak a magból, a korábban beléjük fagyott szilikátok, szulfidok és szerves vegyületek részecskéit is magukkal rántva. Az így kiáramló por és gázok egy hatalmas, rendkívül ritka légkört alkotnak az üstökös körül, melyet kómának hívnak. A porrészecskék hamar elszakadnak a gázoktól, és a Nap sugárzásának nyomása, valamint a napszél hatására egy óriási csóvát alkotnak, ami a Nappal ellenkező irányba mutat.

 

Üstökös szerkezete:

 

Szív

Hely: Anatómia

Forrás:Wikipedia

szív (latinul cor, gen. cordis) a keringési rendszer központi szerve, egy üreges, izmos falú tömlő, mely ritmikus összehúzódásokkal pumpálja a vért a gerincesek vérkeringésében. A szívvel kapcsolatos szakkifejezésekben a görög eredetű kardia- (καρδιά) szót használják.

A gerincesek szíve szívizomból áll, ami a simaizmokhoz hasonlóan akaratunktól függetlenül működik, ám azoktól eltérően gyors és erőteljes összehúzódásokra képes és csak ebben a szervben található meg. Egy átlagos, percenként 72-szer összehúzódó emberi szív megközelítőleg 2,5 milliárdszor húzódik össze egy átlagos élettartam alatt. A nők szíve átlagosan 250-300 g, a férfiaké 300-350 g.

A keringési rendszerrel rendelkező gerinctelenekben a szív egy tömlő ill. egy cső, mely vizet és tápanyagokat (fehérjét, zsírokat és cukrot) tartalmazó folyadékot pumpál. Rovarok esetén a szerv neve szívcső, és „vérük” jellemzően nem szállít légzési gázokat.

 

Itt látható egy emberi szív:

 

Szem

Hely: Anatómia

Forrás: Wikipedia

 
A szem tágabb értelemben olyan érzékszerv, amely a lehetséges ingerületek közül az elektromágneses sugárzás fény tartományának, a 200-től 10 000 nanométerig terjedő spektrumának érzékelésére alkalmas. Az emberi szem ennek a tartománynak csak egy töredékét képes érzékelni.
 
A szem a mai állatvilágban rendkívül sokféle lehet. Az evolúció során a legegyszerűbb fényérzékelő sejtek bonyolult képalkotó szervekké váltak egyes csoportokban. Fényérzékelésre a növények is képesek, de nem szem révén.A szemhez vezető fejlődés első lépése a fényérzékelő sejtek megjelenése. A legkezdetlegesebb egysejtűek esetében a sejtfal bármely részén, elszórva jelentkeznek fényérzékeny foltok. A következő lépésben ezek egy meghatározott területre koncentrálódnak, szemfoltot alkotva. Ez az aktívan helyet változtató egysejtűek esetén előnyös változás volt, mivel már megvolt a preferált haladási irányuk (az előre és a hátra megkülönböztethető). Ezek a szemfoltok még csak a sötétség és a fény érzékelésére, azaz a fénysugárzás intenzitásának felismerésére alkalmasak. A szemfoltok a mai állatoknál nem csak egysejtűeknél, hanem igen bonyolult szerveződésű többsejtűeknél is léteznek, mint például a csalánozók. Ezek már fényérzékelésre specializálódott receptorsejtekből állnak.
 
Ugyanakkor ha evolúciósan előnyös, a testszerte szétszórt fényérzékelő sejtek is megvannak magasan szervezett állatoknál. A földigiliszta-félék esetében például a test bármely részének felszínre kerülése igen veszélyes, ezért a hám teljes felszínén érzékeli a fényt.
 
A gödörszem úgy jött létre, hogy a fényérzékelő sejt besüllyedt egy hámgödörbe. Ennek talán védelmi okai voltak, kevésbé sérülékeny a látás. Ezek a gödörszemek még alig jobb teljesítményűek, mint a szemfoltok. Ilyen szemük van a kagylóknak. Ha ez az érzéksejt pigmentsejt által alkotott gödörbe süllyed, akkor már irányérzékelésre is alkalmas. Ez a kehelyszem, vagy pigmentkehelyszem Ilyennel rendelkeznek az örvényférgek.
 
Ha a gödör szája beszűkül, csökken a fényerősség, de jelentősen növekszik az irányérzékelés képessége, valamint egyre inkább létrejön a camera obscura[8] effektusa, vagyis létrejön a képlátás lehetősége. A képlátó szemek innentől két fő irányban fejlődtek ki. Az egyik rabdoméra, a másik ciliata sejtekkel, azaz a felület növelését redőzöttséggel vagy csillós kitüremkedésekkel oldották meg. Az előbbi a rovarok iránya, az utóbbi a gerinceseké. A rabdomérák az elsődleges fényérzékelők, míg a csillós sejtek helye a gerincteleneknél az idegdúcban van. A gerinceseknél a csillós sejtekból alakultak ki a fényérzékelő felületet beborító csapok és pálcikák. Már 600 millió éves bizonyíték is van arra, hogy a soksertéjű férgek rendelkeztek az idegdúcban csillós sejtekkel.
A rovarok összetett szeme sok kehelyszem együttese, ahol a gödör száját már lezárja egy fényáteresztő felület, amely lencseként viselkedik. Az összetett szem által alkotott képet az idegrendszer hozza létre, az egyes gödrök által érzékelt fényfoltok mozaikszerűen egyesített összességéből. A másik fejlődési vonal a hólyagszem, amilyennel a puhatestűek közül a fejlábúak, valamint minden gerinces rendelkezik. A hólyagszem e két, egymástól elkülönülten fejlődő állatcsoportnál független, konvergens evolúció révén alakult ki, és önmagában cáfolja az intelligens tervezés elméletét. A Nautilus még nem rendelkezik szemlencsével, de a nyolc- és tízkarú polipoknál már a nyílást lezáró hámból, ami a legkorábbi védőréteg utódja, lencse is kialakult.
                         
 

 

Zebra

Hely: Állatok

Forrás: Wikipedia

 
A zebrák a lófélék családjába (Equidae) tartozó emlősök, amelyek Közép- és Dél-Afrikában őshonosak. Legjellegzetesebb ismertetőjegyük a fekete-fehér csíkos mintázat.
 
A zebra fekete alapon fehér csíkos. Ezek a fejen, a nyakon és a törzsön függőlegesek, míg az állat farán és lábain vízszintesek. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket a fekete-fehér csíkozás miatt nevezik zebrának.
A zoológusok szerint a csíkok az álcázást szolgálják. Ez többféleképpen is elképzelhető. A csíkok segíthetnek a zebrának elrejtőzni a fűben. Elsőre ez nem hangzik hihetőnek, hiszen a fű nem fekete-fehér, de mégis van értelme, hiszen a zebra elsődleges ragadozója, az oroszlán színvak. Egy magas fűben álló, mozdulatlan zebra gyakorlatilag észrevehetetlen egy oroszlán számára. Viszont a zebrák többnyire ménesekben járnak, és ritkán magányosak, az álcázás másik módja a ragadozó összezavarása: néhány szorosan egymás mellett álló vagy mozgó zebra az oroszlán szemében egyetlen, jókora állatnak tűnik, így nehezebben tud kiszemelni magának egyetlen áldozatot.
 
A csíkok emellett a társas viselkedésben is szerepet játszhatnak, a mintázatban található apró eltérések az egyedek elkülönítését szolgálják.
Egy újabb, kísérletekkel igazolt elképzelés szerint a megtévesztő mintázat a vérszívó cecelégy és a bögöly látását is megzavarja. További elméletek szerint a csíkok a zebrák bőrében található zsír mintázatával függnek össze, az állat hőszabályozásában játszanak szerepet, vagy a csíkozás sérülések miatt létrejövő szabálytalanságai segítenek a potenciális párzótársaknak felmérni az állat rátermettségét.